A tükör törvényei meglehetősen megosztóak. Vannak, akiknek tetszik, mert jól hangzik, és vannak, akikben haragot gerjeszt, mert félreértelmezik.
Eddig csak kevés olyan emberrel találkoztam, aki igazán értené, hogy milyen is ez a tükör, amely a körülöttünk lévő világot jelképezi, és önmagunkról ad visszajelzést.
Ennek oka valószínűleg az, hogy ha a “tükör” vagy akár a “tükröződés” szó eszünkbe jut, akkor valaminek vagy valakinek egy az egyben való másolatára gondolunk. Itt viszont nem egészen erről van szó.
Mindig a 
jelre kattintva nyílik meg a magyarázat:
A legnehezebb a tükör törvényeinek első pontját megérteni.
Ez a két mondat könnyedén félrevezet, hiszen azt mondja, hogy amit a másikban látok az bennem van, tehát azt hihetem, hogy én is pont olyan vagyok. Pedig nagyon sok esetben szó sincs ilyesmiről.
Például, ha azt veszem észre, hogy folyton terhes nőket látok, az nem jelenti azt, hogy én is terhes vagyok. Mint ahogyan, ha állandóan olyan emberekkel hoz össze az élet, akik sokat káromkodnak, durván beszélnek, az sem azt jelenti, hogy én is ezt teszem. De valami közöm mégiscsak van hozzájuk…
A tükör törvényei arról szólnak, hogy nem véletlenül veszünk észre dolgokat, nem véletlenül kerülünk ugyanolyan helyzetekbe. Az ok ugyanis minden esetben az, hogy azt látjuk, azt tapasztaljuk, amire épp nyitottak vagyunk.
Ha belegondolsz, biztosan veled is megesett már, hogy egy bizonyos általad sűrűn bejárt útvonalon egyszer csak észrevettél egy épületet, egy üzletet vagy akár egy fát, ami addig fel sem tűnt. Vagy amikor némi idő eltelte után újra elolvasol egy könyvet, vagy megnézel egy filmet, akkor egészen más értelmet nyernek benne részek, vagy akár az egész.
Miért?
Mert közben változtál, és most egészen más gondolatok és érzések vannak benned, mint korábban. Ez az “új éned” pedig más tapasztalásokat igényel, és így másra figyel.
- Amikor épp szerelemre vágysz, jó eséllyel folyton csókolózó, kézen fogva sétálgató párokba botlasz.
- Ha szeretnél egy piros autót, akkor egyre több piros autót fogsz látni az utcákon.
- Ha nyaralni mennél a tengerpartra, akkor hirtelen mindenütt utazási irodák hirdetései, és tengerparti fotók kerülnek a szemed elé.
Az élet, az internet követő rendszeréhez hasonlóan működik: ha egyszer kíváncsi lettél valamire, akkor újra és újra az érdeklődésednek megfelelő hirdetéseket tolja eléd.
Egyszer például új hűtőszekrényt kerestem az interneten. Megtaláltam, meg is vettem, de nem a neten, hanem üzletben. Rákeresésem következménye viszont az lett, hogy még jó néhány hónapig állandóan fridzsider reklámok jöttek elő nekem.
Az élet pontosan ezt teszi veled. Legalább is látszólag.
- Valójában nem lesz több szerelmes pár az utcákon azért, mert te épp szerelemre vágysz. Csak valahogy most épp arra sétálnak, ahol Te vagy és őket fogod észrevenni a tömegben.
- Nem közlekedik több piros autó sem attól, hogy Te is azt szeretnél, csak azokat fogod észrevenni.
- Mint ahogyan nem szaporodnak meg az utazási irodák, sem a tengerpartról készült képek, csak eddig nem figyeltél fel rájuk, mert nem érdekelt.
Egész lényünk arra fókuszál, ami épp foglalkoztat minket.
Úgy gondolom, ennyi példából ez már egyértelmű és elfogadható. De most jön a neheze…
A tükör törvénye azt állítja, hogy “amit másokban kritizálok, az bennem van meg”. Ez a kijelentés sokak ellenkezését kiváltja, mert úgy hiszik, hogy ha mondjuk
- leszólták a szomszédot, hogy lusta mert képtelen rendben tartani a kertjét, vagy
- azt állították a kolléganőről, hogy “nagy a feneke”, vagy
- egy ismerősükről azt mondták, hogy hazudozós,
akkor a tükör törvénye szerint ők maguk a lusták, a “nagy seggűek” vagy a hazudozósok.
Ezért aztán némelyek meg is sértődnek, ha a tükör törvényével példálózom, pedig az nem feltétlenül ezt jelenti.
- Lehetséges ugyan, hogy valóban lusta személy az, aki előszeretettel veszi észre másokban is ezt a tulajdonságot. De nem kell feltétlenül annak lennie ahhoz, hogy a tükör törvénye szerint érzékenyen érintse, vagy kritizálja a lustaságot. Egyszerűen csak dolga van ezzel a tulajdonsággal. Talán pont azért, mert kiskorában ezt mondták rá, és azóta is küzd ez ellen a tulajdonság ellen. Vagy kifejezetten szorgalmas típus, de valahol a lelke mélyén ő is szeretne olykor lustálkodni, csak nem meri megengedni magának, mert azt “rosszaságnak” tartja.
- A kolléganő nagy hátsóját sem feltétlenül egy hasonló alkatú kritizálja, de egészen biztos, hogy oka van a kritikájának. Lehet, hogy őt egy másik testrésze miatt kritizálták, és ez a “kis bosszúja”. Az sem kizárt, hogy kifejezetten vonzó számára egy ilyen nagyméretű popsi, de ezt talán még maga előtt is tagadja, mert nem fér bele az esztétikai szemléletébe. És persze sok más oka is lehet rá, hogy mások külsejét kritizálja.
- A másokat hazugnak titulálók sem feltétlenül füllentősek. Lehetséges, hogy a bizalommal van problémájuk. Vagy van bennük egy rossz emlék arról, amikor egyszer valaki becsapta őket, és ezt azóta sem tudták feldolgozni, megbocsátani. Netán azért érinti érzékenyen őket a hazugság, mert ők maguk túlzottan is őszinték, és úgy hiszik, jobb lenne, ha legalább néha nem lennének azok.
Mindaz, amit a másikban észreveszünk valóban megvan bennünk is, mert enélkül nem is vennénk észre. De az, hogy valami ott van bennünk, még nem jelenti azt, hogy olyanok is vagyunk.
A tükör törvényében a tükör nem olyan, mint egy fizikai tükör. Nem pont ugyanazt tükrözi vissza. Lehet, hogy pont az ellenkezőjét, vagy egy önmagunkban mélyen elrejtett dolgot láttat velünk. A lényeg, hogy érdemes figyelnünk rá!
Ha sikerült megérteni az első pontot, akkor a második már sokkal egyszerűbb lesz.
Egy önmagát szerető, önbizalommal teli embert nem nagyon lehet megsérteni.
- Aki tudja magáról, hogy okos, arról lepereg, ha valaki azt állítja, hogy “de buta vagy”.
- Aki karcsú, és jól is érzi magát a bőrében, annak nyugodtan mondhatják, hogy “dagi”, csak nevetni fog rajta.
De mondd azt, hogy “buta”, egy tanulási nehézségekkel küzdőnek, vagy azt, hogy “dagi”, egy a túlsúlya miatt önértékelési zavarokkal élőnek. Mélyen meg fogod bántani vele. Ahhoz, hogy sértve érezzük magunkat, még csak kritizálnia sem kell a másiknak minket. Lehet, hogy egészen mást mond, mint amit mi kihallunk belőle, és máris megbántva érezzük magunkat.
Húsvét vasárnap délelőtt kivettem az előző este megfőzött sonkámat a főzővízből, és nekiláttam felszeletelni. Már ekkor feltűnt, hogy elég száraz a hús. Gyorsan meg is kóstoltam. Ekkor kiderült, hogy nem csak száraz, hanem rettenetesen sós is.
Nagyon elkeseredtem, hiszen a gyermekeimet vártam, akik húsvéti sonkát kértek főtt tojással, és nem szokásom rossz minőségű ételt felszolgálni. Bánatomban kezembe vettem a telefont és az alábbi SMS-t írtam:
“Szió. Most vettem ki a sonkát a vízből.
Felvágtam. Száraz és kegyetlenül sós!
Ez lesz az ebédünk 🙁
Kellemesebb húsvétot nektek!
Puszi”Semmi bántó vagy sértő szándék nem volt bennem, egyszerűen csak jól esett elpanaszolni ezt a kellemetlen helyzetet a “legjobb barátnőmnek”.
Mi lett belőle? A barátnőm halálosan megsértődött, mivel előző este ő mondta nekem, hogy ne áztassam tovább a sonkát, és feltétlenül tegyek egy kiskanál sót a főzővízbe. Így aztán azt gondolta, most őt vádolom amiatt, hogy nem sikerült a sonka. Pedig nekem eszembe sem jutott ilyesmi.
Ilyen az, amikor a saját lelkiismeret-furdalásunkat kivetítjük a másikra.
A tükör törvényének ez a második pontja arról beszél tehát, hogy figyelj magadra, az érzéseidre. Ha valami bánt, vagy sért, akkor ne a másikat hibáztasd ezért. Foglalkozz inkább azzal, hogy mi az benned ezzel a dologgal kapcsolatban, ami ezt a reakciót hozta elő belőled!
Biztosan sértettél már meg te is úgy valakit, hogy ez egyáltalában nem állt szándékodban. Ha erre a helyzetre visszagondolsz, akkor te is tudod, hogy a megbántódás belőlünk fakad.
De mondok még egy példát:
Egy “Kész átverés” műsorban láttam a következőket:
Egy áruház mozgólépcsőjének aljában egy fickó vízzel spriccelte le az embereket. Ennyi volt a történet. Ami izgalmas volt benne az, ahogy az emberek hogyan reagáltak ugyanarra a pár cseppnyi vízre:
- Volt, aki prüszkölt.
- Volt, aki nevetett.
- Volt, aki mérgelődött.
- Volt, aki csak mosolygott.
- Volt, aki káromkodott.
- Volt, aki vigyorgott és megállt a lépcső mellett, hogy lássa a többiek arcát is.
- És volt olyan is, aki meg akarta ütni a spriccelős fickót.
Ahány ember, annyi féle reakció ugyanarra az eseményre. Úgy hiszem, ez a történet egyértelműen megmutatja azt, hogy érzelmi reakcióink a bensőnkből fakadnak, és csak parányi részben okozói a külső események.
Az első kettő után a tükör törvényének harmadik pontja már könnyen megfejthető.
Mondhat a másik amit csak akar, ha Te rendben vagy magaddal, akkor nem tud megbántani, megsérteni. Bármit is talál ki a másik ember rólad, az az ő problémája és nem a tied.
Van is egy történetem, ami jól példázza ezt:
Mester és tanítványa hazafelé tartott, amikor egy megáradt patak került az útjukba. A partján ott ácsorgott kétségbeesetten egy csinosan felöltözött hölgy, aki egy esküvőre készült a közeli faluba.
Mester és tanítványa a nő rimánkodásából, hogy segítsenek neki átjutni a vízen, megértette, hogy miért nem gázol át a patakon, hiszen az csúnyán bepiszkolta volna az öltözékét, ami egy ünnepre érkezve tiszteletlenség lenne. Ugyanakkor ezek a szerzetesek egy olyan rendhez tartoztak, ahol tilos volt nőkhöz szólni, vagy megérinteni őket.
A tanítvány ezért el is indult a patakon át, figyelmen kívül hagyva a nő kérését. A mester azonban egy szó nélkül odament a hölgyhöz, karjába vette, és átvitte a patakon. Ott letette, majd folytatta útját a tanítvánnyal.
Sokáig némán ballagtak, de mielőtt elérték volna a rend udvarát, a tanítvány megállította a mestert, és feltette neki a kérdést, ami belülről rágta mióta elhagyták a patakot:
– Mester, nem értelek téged. Nekünk nem szabad nővel még beszélnünk sem, nem hogy hozzáérnünk. Hogy emelhetted hát a karodba azt a hölgyet?
A Mester csak mosolygott e kérdésen, majd így szólt fiatal tanítványához:
– Igaz. A karomba vettem azt a nőt és átvittem a patakon, hogy segítsek neki. Ám a másik parton én letettem, viszont te még mindig cipeled.
A történetben a Mestert nem érintette meg érzelmileg a nő, így nem okozott problémát számára, hogy a karjában átvigye a patakon. A tanítványt azonban még a hölgy látványa is felzaklatta, ezért képtelen volt megérteni mestere cselekedetét. Ennek köszönhetően ítélkezett mestere felett.
A tükör törvényének harmadik pontjánál mindig vissza kell emlékeznünk az első pontra, ahol megértettük azt, hogy amit másban “rossznak” látunk, azzal nekünk van dolgunk. Így, hogy ezt már tudjuk, könnyű belátnunk azt, hogy amikor a másik kritizál, akkor annak tárgyával neki van valami dolga. Ha tehát azt mondja neked egy barátod, hogy Te ilyen vagy olyan vagy, de ez téged érzelmileg nem dúl fel, akkor tudd, hogy ez az “ilyen vagy olyan” tulajdonság az ő problémája, neki van dolga vele, és nem neked.
A negyedik pont látszólag a legegyszerűbb és bárki számára a legelfogadhatóbb.
Ha szeretetről, valami jó dologról van szó, akkor senki sem tiltakozik, vagy zárja el magát az azonosulástól. A tükör törvényének ezzel a pontjával mindenki egyetért, még akkor is, ha a második mondat nem a hite szerint való.
Ugyanakkor ebben a pontban szerepel az “egylényegiségünk” szó, amin gyanítom kevesen gondolkodnak el, hogy mit is jelent. Pedig talán ez a legfontosabb kijelentés, a tükör törvényének magyarázata, még ha nincs is kiemelve nagy vagy vastagított betűkkel.
Az “egylényegiség” arról szól, hogy egyek vagyunk, vagy ha úgy jobban tetszik, “az EGY-ből vagyunk”. A tükör törvényének utolsó mondata egy komplett hitvallást közöl, és ezzel meg is magyarázza, hogy miért igaz mindaz, amit eddig mondott.
